Több mint 115 ezer fogyasztónál kapcsolták ki a gázt
Több mint hárommilió elmaradt villamos energia, a távhő, vagy a földgáz számla van – derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.
Több mint hárommilió elmaradt villamos energia, a távhő, vagy a földgáz számla van – derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.
Átmeneti az az utaskiszolgálási technológia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely alapján a Ryanair-járatok utasai gyalogosan közlekednek a termináltól a repülőgépig, illetve a betonon várakoznak felszállás előtt – derül ki a nemzeti fejlesztési miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásos válaszából.
A kormány előkészíti a paksi telephely új, két blokkból álló bővítését, melyek 2020 és 2030 között lépnének üzembe. Orbán Viktor vezetésével kormánybizottságot állítanak fel a beruházással kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére. A bizottság további két tagja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra kezelésében lévő közadatok újrahasznosítására.
A kormány igyekszik elkerülni, hogy Magyarországnak vissza kelljen fizetnie a gönyűi kikötő fejlesztésére elnyert EU-támogatást, ezért ajánlották a területet az Audi külső logisztikai parkjának lehetséges helyszínéül - derül ki Németh Lászlóné csütörtökön közzétett írásbeli válaszából, amelyet egy országgyűlési képviselőnek adott. A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a kabinet Győr és Gönyű közül egyik települést sem preferálja a másikkal szemben.
Nem kell felsőfokú végzettség a miniszterré kinevezéshez - közölte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Ferenczi Gábor jobbikos képviselő írásbeli kérdésére, amelyben Németh Lászlóné fejlesztési miniszter iskolai végzettségével kapcsolatban érdeklődött a kinevezés feltételei iránt.
A Vasúti Egyeztető Bizottság (VEB) ülés napirendjének kiegészítését kezdeményezte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez írt levélben, az érdekképviselet tárgyalni kíván a vasutas családtagok utazási kedvezményeinek megvonását célzó KDNP-s javaslatról - közölte a VDSZSZ szerdán.
Nagyon nyomulnak a pilóták, hogy már repülnének, a népnek is hiányzik Malév, valamit most már mondani kellett új...
A Malév helyzetének hosszú távú rendezésére a korábbi kormányzati ciklusokban nem készült megfelelően kidolgozott stratégia, életképes terv - írta a nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában. Németh Lászlóné szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetői tárgyalnak különböző befektetőkkel egy Budapest központú, nemzeti légitársaság létrehozása érdekében.
A Malév-csőddel komoly gazdasági, sőt érzelmi hatásokkal járó esemény rázta meg Magyarországot péntek reggel.
Elképzelhető, hogy eltaktikázta magát a kormány a vagyonfelügyelő kirendelésével. Miközben Európában sorra a csőd szélére jutnak légitársaságok, a csődvédelmi moratórium bejelentése felgyorsította a Malév bukását. Igaz, csak rossz és rosszabb megoldások voltak. Az utolsó pillanatban az is szóba került, hogy esetleg a volt orosz tulajdonos fejlesztési bank (VEB) finanszírozza tovább a céget, de úgy tűnik, az események ezen is túlszaladtak.
Németh Lászlóné egy 116 négyzetméteres lakás tulajdonosa - többek között ez derül ki a fejlesztési miniszter vagyonnyilatkozatából.
Kinevezése óta eltűnt a nyilvánosság elől Németh Lászlóné fejlesztési miniszter, és várhatóan később sem fog sokkal többet szerepelni. Az Origo információi szerint a minisztérium terve az, hogy új kommunikációs vezetőt nevez ki, és ő lesz az arca a kulcsfontosságú, idén közel 570 milliárd forintból gazdálkodó minisztériumnak.
Tavaly az első háromnegyed év előzetes statisztikai gyorsjelentése alapján nőtt a megújuló energiaforrások felhasználása Magyarországon - derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából, amelyet a Napi Gazdaság idéz.
"Németh Lászlóné, frissen kinevezett fejlesztési miniszter sokakat meglepett első, igen kemény hangú közleményével:...
A szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Nyerges Zsolt korábban állatorvosként dolgozó testvére, Nyerges Attila politikai főtanácsadó lett az új fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné mellett - írja az Origo a kinevezést ismerő forrásokra hivatkozva. A portál úgy tudja, az előző miniszternek, Fellegi Tamásnak kormányzati források szerint korábban több konfliktusa is támadt azzal a gazdasági körrel, amelynek Nyerges Zsolt is tagja.
A kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával, új működési modelljével kapcsolatos feladatok koordinációjának ellátásáért felelő miniszteri biztossá nevezte ki Both Zoltánt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Az erről szóló utasítás a Magyar Közlöny pénteki számában olvasható.
Letette miniszteri esküjét Németh Lászlóné, a nemzeti fejlesztési tárca új vezetője szerdán az Országgyűlés plenáris ülésén.
Kinevezte nemzeti fejlesztési miniszterré Németh Lászlónét a köztársasági elnök. Schmitt Pál egyúttal - év végi hatállyal - megszüntette Bencsik János államtitkári megbízatását.
Magyarországot másodszor is bóvliba vágták, és a kormány turbó fokozatra kapcsolta a törvénygyárát. Olyan törvény is átment, amely miatt nagyon megüthetjük a bokánkat, amikor pénzt kérünk az EU-tól és az IMF-től pár hét múlva. Törvénytelen és használhatatlan lett a jövő évi büdzsé, kivégezték a pénztárakat, robog az elfogadás felé a jegybank függetlenségét felszámoló MNB-törvény, magasabb lett az alapkamat és jön a recesszió. A végén még Németh Lászlóné is színre lépett. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.